Törzsvezetési gyakorlat kezdődött Fehéroroszországban, amelynek keretében az orosz és a fehérorosz regionális csapatok egyesített parancsnoksága a két ország biztonságának szavatolása érdekében teendő döntéshozatalt gyakorolja egy héten át - közölte kedden a minszki védelmi minisztérium.
Szentpétervár közelében, egy mocsár közepén több rozsdásodó rádióantenna áll egy elhagyatott katonai bázison. Ez a horrorfilmeket idéző épületegyüttes a kiindulási pontja az MDZB rádióadónak, melynek hivatalosan nincs tulajdonosa és rendkívül furcsa jeleket sugároz. A BBC írását szemlézzük.
Ritka és csaknem teljesen érintetlen római kori mozaikot tártak fel a közép-szíriai Rasztán városban, amely évekig a kormányellenes felkelők egyik erőssége volt.
A nyugati világban él egy kép az orosz hadseregről: egy hatalmas, eltökélt gépezet, melynek katonái halált megvető bátorsággal rohanják meg az ellenséges állásokat, és még a legrosszabb körülmények között is helytállnak, sőt, úgy tűnik, télen vannak igazán elemükben. Nézzük végig azt, hogy az elmúlt bő 100 évben hogyan teljesített az orosz haderő a fontosabb konfliktusokban. Érdekes eredményekre juthatunk.
Azerbajdzsán és Örményország újjáéledő konfliktusa után a héten egy másik posztszovjet ellenségeskedés, Kirgizisztáné és Tádzsikisztáné is kiújult. Az összecsapások szerdán kezdődtek, péntekre pedig súlyosan eszkalálódtak, jelentések szerint már nehéztüzérséggel lőnek falvakat, és tankok is bevetésre kerültek. Bár a konfliktus kisebb méretűnek látszik, mint a hegyi-karabahi, Vlagyimir Putyin számára nem kevésbé kellemetlen, mivel két szoros szövetségese között törtek ki a harcok.
Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke kedden az Európai Parlament Covid-19 járvánnyal foglalkozó szakbizottságának keddi ülésén a világjárvány idején hozott szükséghelyzeti intézkedéseket értékelte, amely kapcsán Magyarországra is kitért - írja a Népszava.
A kormány veszélyhelyzetet hirdethet a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is - döntött az alaptörvény tizedik módosításával kedden az Országgyűlés. A képviselők 136 igen, 36 nem szavazattal fogadták el a kétharmados támogatást igénylő módosítást. A parlament ugyancsak elfogadta - 136 igen, 45 nem szavazattal - az alaptörvény-módosítással összefüggésben a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.
A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra vette vissza Ukrajna "B" államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában kifejti: alapeseti előrejelzési forgatókönyve nem számol azzal, hogy teljes körű fegyveres konfliktus robban ki Oroszország és Ukrajna között, de várakozása szerint hosszan elhúzódó erőteljes feszültségre kell számítani, és ebben a környezetben feszesebbé váltak az ukrán gazdaság finanszírozási kondíciói.
Megkezdődött az orosz katonai erők és eszközök áthelyezése Fehéroroszországba, készülve a február 10-12 között esedékes hadgyakorlatokra. Mindeközben egyre nő az Oroszország és a Nyugat közötti feszültség Ukrajna miatt. Szakértők szerint egy Ukrajna elleni teljes körű invázió során egyes orosz csapatoknak Fehéroroszország felől kéne támadniuk.
A világon minden 29 emberből egy humanitárius segélyre szorul, a szenvedők száma rohamosan nő a klímaváltozás, a koronavírus-járvány és a fegyveres konfliktusok miatt, a pénzszűkében lévő segélyszervezetek pedig alig képesek lépést tartani ezzel a növekedéssel - állapította meg az ENSZ egy csütörtökön kiadott jelentésében (Global Humanitarian Overview 2022). Jövőre várhatóan 274 millió ember szorul majd humanitárius segélyre, ami 17 százalékkal több mint ahányan 2020-ban voltak.
Az afrikai országok vegyék figyelembe az etiópiai és szudáni válságok figyelmeztetéseit, vegyék komolyan a jobb kormányzás iránti népi követeléseket és vezessenek be reformokat - jelentette ki pénteken a Nigériában hivatalos látogatáson tartózkodó amerikai külügyminiszter.
Hogyan gazdagodott meg az amerikai hadsereg Afganisztánból címmel az amerikai hadsereg afganisztáni kivonulásának katonai, politikai és gazdasági hátteréről és következményeiről közölt elemzést internetes kiadásában a The Spectator brit konzervatív lap.
Összehívta a Külügyi Tanács rendkívüli ülését Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a napokban kiéleződött izraeli-palesztin konfliktus miatt.
Az izraeli légierő mintegy száz rakétát lőtt ki vasárnapra virradóan a palesztin szélsőséges iszlamista terrorszervezetek gázai övezeti célpontjaira, köztük a Hamász politikai vezetőjének és az ő testvérének a házára - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Az Egyesült Államok azonnal visszavág, ha Irán a Forradalmi Gárda januárban megölt parancsnoka halálának évfordulója körül megtámadná az amerikaiak bármely létesítményét a Közel-Keleten - jelentette ki Frank McKenzie tábornok, a térségbeli amerikai erők parancsnoka vasárnap este.
Franciaország nemzetközi megfigyelés alá akarja helyezni a hegyi-karabahi tűzszünet betartását, mert attól tart, hogy Oroszország és Törökország kizárja a nyugati hatalmakat a béketárgyalásokból - közölte Emmanuel Macron francia elnök hivatala csütörtökön, miután az államfő telefonon beszélt az azeri elnökkel és az örmény miniszterelnökkel.
Örményország vereségével zárult a hat héten át dúló Hegyi-Karabah konfliktus, az örményeknek jelentős területeket kell átengedniük a régióból az azeri erőknek. Az örmény lakosság dühös a megállapodás miatt, megostromolták a parlamentet, politikusokat vertek és megpróbálták megölni a miniszterelnöküket is. A vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah örmény lakossága ezrével kezdett menekülni az átadásra kerülő régióból, még mielőtt az azeri katonák megérkeznek, otthonokat lángokban hátrahagyva maguk mögött. A konfliktusban egyébként Azerbajdzsán valószínűleg lényegesen több katonát vesztett, mint Örményország, de ezt jó eséllyel sosem fogják elismerni. Mivel egészen ritka a mai korban, hogy két ország közt közvetlen háború zajlik, az örmény-azeri konfliktus fontos tanulságokat hordozhat más országok számára is.
Örményország elismerte szombaton, hogy több mint 2300 katonáját vesztette el a vitatott hovatartozású területért, Hegyi-Karabahért Azerbajdzsánnal vívott, szeptember végén kirobbant harcokban.